2011. március 17., csütörtök

St. Patrick's Day


"Írország védőszentjéről március 17-én emlékeznek meg világszerte: mindenféle nemzetiségű emberek sereglenek össze Guinnesst inni, zöld ruhában parádézni.
A nagy felhajtás mögött komoly küldetést végrehajtó hús-vér ember rejtőzik. A kereszténységet Patrik (~385-461) hozta el Írországank.

Az igazság az, hogy minden idők legírebb íre nem is ír származású. Patrik római területről érkezett (”patríciust” jelentő neve is árulkodik erről), a mai Dél-kelet-Skóciából származott, anyanyelve pedig a walesi volt.

Patrikot 16 éves korában kóborló ír fosztogatók rabolták el otthonából, és a csatornán át Írországba hozták, hogy ott rabszolgaként dolgoztassák. Szorult helyzetében lett buzgó kereszténnyé. Fogságából megszökött, és visszatért Angliába, de fogdalmat tett, hogy életét az írek keresztény hitre térítésének áldozza. Pappá szentelték, és Írország reménybeli egyházának jövendő püspökévé nevezték ki. Ezután visszatért a csatorna túlpartjára. Armagh-ban telepedett le, és fantasztikus gyorsasággal, óriási számban evangelizálta a parasztságot és az ír nemességet. 30 éven belül Írország lakosságának nagy része megkeresztelkedett, az ország működő egyházmegyékre és egyházközségekre oszlott.

(...)


A Szent Patrik nap egyik jellegzetes szimbóluma a 3 levelu lóhere. Ennek eredete abból a történetbol származik, ahogyan Patrik a Szentháromságot elmagyarázta egy lóhere segítségével. Szentbeszédeiben a 3 levél jelképezte az Atya, a Fiú, és a Szentlélek szentháromságát, melyek mégis egy létben egyesülnek, mely a növény szára. Követoi átvették a lóhere viselésének szokását ezen az ünnepen."

2 megjegyzés:

  1. Oh, köszi hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
  2. Megérkezett a pif ajándék, amelyet nagyon szépen köszönök!!!!:-))) Csodás dolgot készítettél és nagyon megleptél vele!:-) Köszi.

    VálaszTörlés